Székesfehérvári SZC

Hunyadi Mátyás
Szak­gimnáziuma

8000 Székesfehérvár, Várkörút 35.
Tel.: 06-22-312-428

A Hunyadi Cheerleaders csapatának 2019. április 13-án lehetősége nyílt bemutatkozni a fehérvári amerikai focicsapat, az Enthroners meccsén, melyet az első osztályú osztrák csapat, az Upper Styrian Rhinos ellen játszottakFirst field-en.

Nagy élmény volt ez a lehetőség a lányoknak is. Ez volt az első alkalom, hogy füves pályán egy focimeccs félidejében táncukkal bemutatkoztak. Látványos, dinamikus pompon táncukkal nagy sikert arattak a focicsapat körében.

2019. április 17-én ünnepélyes keretek között köszöntötték a Városháza dísztermében a középiskolai és főiskolai diákok részére kiírt Alba Regia tanulmányi ösztöndíj nyertes pályázóit.

Iskolánk hat diákja, Szegedi Orsolya (11.A), Németh Nikolett (11.A), Szentgyörgyi János (9.A), Slezák Péter (9.A), Horog Bálint (9.A) és Plózer Tézeusz (11.A) Cser-Palkovics András polgármester úrtól vehették át a tanulmányi ösztöndíj elnyerését igazoló emléklapot.

Idén is részt vettünk a balatonfűzfői Veszprémi SZC Öveges József Szakképző Iskolája által rendezett idegen nyelvi versenyen.

Angol nyelvből 71, német nyelvből 44 diák mérte össze tudását, a nap végén pedig két (kezdő és haladó) kategóriában hirdettek eredményt. A feladatok a diákok hallott és olvasott szövegértését, illetve nyelvtani tudását mérte B1 szinten, ezen kívül pedig egy néhány perces szóbeli megmérettetés következett, amikor is egy egyszerű szituációt kellett eljátszaniuk tanulóinknak a kérdezőtanárral, majd egy kép alapján kellett egy adott témáról beszélniük. Nyelvtől függetlenül a hallott szöveg értése feladatot találták diákjaink a legnehezebbnek.

Április 11-én, József Attila születésnapján méltóképpen emlékeztünk a Magyar Költészet Napjára. Megzenésített versekkel, dalokkal készültek az iskola tanulói erre a napra. Elhangzott többek között Radnóti Miklós Bájoló, valamint József Attila Születésnapomra című verse is. Papp Kíra Kamilla (13.Ü) és Szentgyörgyi János (9.A) furulyával és hegedűvel kísérte a dalokat. Horváth Vivien (10.B), Miklovich Melinda (9.A) és Varga Boglárka (9.A) verssel szerepelt: Weöres Sándor, József Attila és Nagy Gáspár költeményeit adták elő. A megemlékezés hangulatát emelte a közösen előadott Tavaszi szél vizet áraszt kezdetű dal.

Köszönjük a 9.A, 9.C, 9.NYÜ, 10.B és 13.Ü osztály részvételét!

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetét, közismert nevén a NATO-t, 1949. április 4-én hozták létre. Alapításának 70. évfordulója alkalmából Székesfehérváron is szerveztek NATO napot a Szent István Művelődési Házban.

<<  <  Szeptember 2019  >  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
        1
  2  3  4  5  6  7  8
  9101112131415
16171819202122
23242526272829
30      

SZFSZC logo

Kréta logo

ECDL logo

Skicc logo

Aktuális információk

informatika

távközlés

közgazdaság

ügyvitel

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunk sütiket (cookie) használ. Az oldal további használatával hozzájárul a cookie-k tárolásához és használatához.